…a szakmai kivitelezői karrieremtől. Igen, amint ezt a blogot publikáltam, és minden internetlakó számára elérhetővé vált, onnantól már nem tekintem magamat honlapkészítéssel foglalkozó szakembernek. Egyrészt ez a blog innentől a fő fókuszom, másrészt a honlapos témában már csak tanácsadást, mentorálást vállalok. Viszont, ha már véget ért, akkor búcsúzzunk szépen, gondoltam magamban, ezért aztán kitaláltam valamit, amivel mindenki jól jár.
10 db jóárasított honlap még elkészül
A magyar emberek az élet számos területén árérzékenyek, nincsen ez másként a honlapkészítés kapcsán sem. Részben ezért döntöttem úgy, hogy a 20 éves karrierút zárásaként mindenféle honlapot azonos áron, 320.000 Ft-ért készítek el. Mindegy, hogy informatív honlapról, webáruházról, előfizetői rendszerről, e‑oktatási megoldásról stb. van szó, minden azonos áron, és ilyen tekintetben piaci árak alatt készül el. Ettől még persze minden szakmai tudásomat és tapasztalatomat beleteszem a projektekbe.
Ajánlásért jutalék jár
Az utolsó években a projektek döntő többsége ajánlás útján érkezett, szóval miért ne lehetne ez így a végjáték során is. Tehát, nemcsak a honlapok készülnek el baráti áron, de azoknak is kedvezek, akik össze tudnak kötni olyan emberekkel, akik honlapot szeretnének készíttetni, vagy a meglévő honlapjukat át szeretnék alakíttatni. Ajánlj valakit, aki most tud és akar a tettek mezejére lépni, és amint leszerződtünk, már érkezik is hozzád a jutalék, ami projektenként 64 ezer magyar forintot jelent.
Gyakran ismételt kérdések
Igen, ahogyan említettem, mindegy, hogy milyen típusú honlapról van szó, mindent egységes áron vállalok. Az utóbbi években 320.000 Ft volt az alapár, ennyiért készültek az egyszerűbb honlapok. Egy előfizetői rendszer, egy webáruház, főleg, ha extra nyalánkságokat is meg kell valósítani, nos, ezek már a fél millió forint feletti ársávba tartozó projektek közé voltak sorolhatók. A jóárasított ajánlatnak egyetlen feltétele van csupán: 100%-os előlegfizetés.*
Természetesen, ha nem így tennék, akkor meg sem hirdettem volna ezt a lehetőséget. Nekem mindig az volt a fontos, hogy az adott helyzetben a lehető legjobb, legfrappánsabb stb. szakmai megoldást hozzam létre. Semmi értelme nem lenne számomra alibizni, hiszen sosem darabra mentek a projektek, nekem mindig a szakmaiság számított igazán. 20 év tapasztalata formálja hát az utolsó projekteket.
3 hónap, ennyi idő még akkor is elég lesz, ha csak nagy vonalakban tudja megfogalmazni a projekt gazdája, hogy mit is szeretne.
Évekkel ezelőtt a WordPress nevű rendszer mellett tettem le a voksomat, ami a világ honlapjainak közel a felét hajtja, azaz majdnem minden második honlap ezzel készül. Egy átlagos felhasználó számára is könnyedén használható felülettel rendelkezik. Tehát igen, a honlap gazdája, annak kijelölt kollégája, ismerőse stb. tudja kezelni azt.
A honlapkészítés szolgáltatásomnak része volt sok minden. Az előkészítési fázishoz tartozott, hogy megbeszéljük, van-e már tárhely (ott „lakik” a honlap) és domain név, ha igen, akkor melyik szolgáltatónál. Ha webáruházról vagy előfizetői rendszer kialakításáról volt szó, megbeszéltük, hogy van-e már használatban online számlázó rendszer. Ha nem volt, tettem ajánlást, hogy melyiket és milyen csomaggal érdemes csatasorba állítani. És így tovább. Minden olyan dolgot meg- és átbeszélünk, ami a honlap elkészítésével és működtetésével kapcsolatos. Így kerek a történet.
Az Impresszum oldalon található egy ügyfélszolgálati e-mail cím és egy telefonszám, a számodra szimpatikusabb csatornán vedd fel velem a kapcsolatot, és beszéljünk a projektedről, annak részleteiről.
Az Impresszum oldalon található egy ügyfélszolgálati e-mail cím és egy telefonszám. Ezek segítségével vedd fel velem a kapcsolatot, beszéljünk néhány szót az ajánlandó félről, meglévő vagy leendő projektjéről.
