Egy karrier lezárva, egy blog pedig megnyitva

Szerző: Lendvai Norbert

'94 óta püföli a billentyűzetet, programozó akart lenni, dolgozott is programozóként, ám végül a tudásmegosztás mellett döntött.

Az a baj az eredettörténettel, hogy ezerféleképpen mondhatod el, de folyamatosan érzed, sehogy sem kerek, és lenne mindig egy újabb változat, ami pont úgy nem lesz az igazi, ahogyan a korábbiak sem voltak azok.

Minden egyes lépéssel, minden egyes gondolattal, minden egyes másodperccel fakul, ezzel együtt átalakul az, amit látsz, érzel, gondolni vélsz arról, ahogyan a jelen pillanatig eljutottál. Éppen ezért nem visszafelé, inkább előre tekintek e blog kapcsán, már csak azért is, mert ha valamiben, akkor a víziókban jó vagyok.

20 évvel ezelőtt volt egy vízióm, amit ma is tartani tudok, ám a világ megváltozott, vagyis, inkább pont az a gond, hogy nem változott úgy igazán. Lehetőségek milliárdjai fedték fel magukat, az emberek mégsem tudtak vagy akartak élni velük. Ezért aztán azt mondtam, nem a direkt lehetőségek felé tekintek, hanem a még szunnyadókra teszem meg a tétemet. És ez az a fordulat, ami bár nem várt volt, mégis szükségszerű.

Olykor nem az a dolgod, hogy a virágot gondozd, hanem az, hogy a földet, ami majdan mások által virágot teremhet. És itt válik el az, hogy kit mi vezérel: színész akarsz lenni, mert az egód mindenáron a színpadra vágyik, vagy beéred azzal, hogy jó kellékes vagy, és mások keze alá dolgozol. Már bő 20 évvel ezelőtt is tudtam, hogy lelkesült kellékes vagyok, a színpadra pedig nem az egóm, hanem a vízióm hívott, így végül kellékesnek maradni nekem nem hátralépés, csak egy nem tervezett irányváltás.

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Nos, 20 év „praktizálás” után kiszállok a honlapkészítésből, hátrahagyom szakmai kivitelezői minőségemet, és kiteljesítem azt, amire már 15+ éve is hívott az élet: az átlagemberek számára közérthetően átadom az informatika világában évtizedek alatt megszerzett és folyamatosan gyarapított tudásomat.

Volt egy vízióm, hogy mára az informatika jelentősen át fogja alakítani az emberek életét, és bizonyos tekintetben így is lett, ám annyi a szunnyadó potenciál, hogy a közvetlen segítségnyújtás már nem az a küldetés, amit vinnem kell. Nem lehetek ott a vállalkozások hétköznapjában, ott leszek hát az átlagemberek mellett; dolgozzanak ők egy vállalkozónak vagy legyen éppen ő maga egy vállalkozó.

Egy szakmai karriert zárok, egy segítői minőséget pedig kivirágoztatok azáltal, hogy e blogot hosszú, 2,5 éven át tartó inkubáció után mindenki számára elérhetővé teszem.

Mondanám, hogy könnyes a búcsú a szakmai munkától, de elég beszédes szerintem, ha úgy fogalmazok, hogy minimum keserédes volt az elmúlt 20 év ebben az informatikai világban. Csalódtam sok mindenben, ám amennyire csalatkozást adott a múlt tapasztalata, annyira lelkesít a jövő ígérete.

És éppen ez az, amiért 2022-ben úgy döntöttem, valahogyan, de új irányba kell terelnem a dolgaimat. Vágytam vissza azt a lelkesültséget, azt a hangulatot, azt az izgalmat, amit a 2000-es évek elején még éreztem, amikor a számítógép elé ültem. Mára újra megvan, újra érzem, hogy ezt az egészet élvezem.

Kalandozok tovább, keresem a lehetőségeket, hogy mire lehet jó a számítógép, az internet és mára az okostelefonok, pont úgy, ahogyan tettem 25 évvel ezelőtt is. Anno készültem egy szakmai karrierre, mert volt egy vízióm. Ma többek között a megjárt út tapasztalatai alapján mondom, hogy most van egy új, ami sokkal ígéretesebbnek mutatkozik.

Itt vagyok hát, hogy segítselek téged is, ha szeretnéd fejleszteni a számítógépekkel, okostelefonokkal és az internetes megoldásokkal kapcsolatos tudásodat. Közérthetően dokumentálok konkrét dolgokat, számodra befogadhatóvá teszem, ha pedig kérdésed van, tiéd a kommentszekció, nyilvánulj meg bátran.

Egy karriernek vége, és ha nem is hagyományos módon, de itt az ünneplés ideje, mert bár nem teljesedett ki úgy, ahogyan szerettem vagy lehetett volna, sokat adott, még úgy is, hogy olykor sokat vett el. A blog indulásával már nem tekintem magam szakmai kivitelezőnek, de egy utolsó hajrába még belefogok: 10 honlapot szakmai tudásom legjavát beleadva elkészítek, teszem mindezt jóárasítva, az ajánló feleknek jutalékot adva. Ha érdekelnek a részletek, akkor erre tessék.

Örülök, hogy itt vagy, és annak is, hogy én itt vagyok. Kalandozzunk közösen az informatika folyamatosan új lehetőségeket teremtő világában!

Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

Összes elfogadása Csak a szükségesek elfogadása