Amikor egyetlen rejtett beállítás szívat 1,5 órán át

Szerző: Lendvai Norbert

'94 óta püföli a billentyűzetet, programozó akart lenni, dolgozott is programozóként, ám végül a tudásmegosztás mellett döntött.

Egy nagy és azt hiszem örök igazságot évekkel ezelőtt fogalmaztam meg az informatikával kapcsolatban. Mindegy, mennyi tapasztalat van a hátad mögött, mindig lesz egy újabb helyzet, ami ordas nagy szívást fog okozni. Most a hírlevél rendszerem kapcsán ütött be.

Évtizedek után is tudom vakarni a fejemet, amikor valami teljesen evidensnek tűnik, egy egyszerű beállításról van szó mondjuk, megcsinálok mindent és nem működik. Próbálkozom azzal, ami a tapasztalatok alapján egyértelmű, és továbbra sem működik. Nézem, hogy mi lehet a hiba forrása, tesztelek, de még mindig semmi.

Eltelik egy óra, és amikor már tényleg tanácstalan vagyok, elkezdem az internetet túrni. Google ugye a barátom, ma már akár a ChatGPT és társai is segítenek a keresésben, a probléma gyökerének felderítésében. Egyszer csak találok valamit, ami gyanús lesz az egyik fórumbeszélgetésben. Emlékszem arra, hogy van ilyen beállítás, de azt is tudom, hogy szándékosan nem foglalkoztam vele. Egyrészt nem tűnt relevánsnak, másrészt nem volt szükségem rá.

Végül úgy döntöttem, oké, legyen, beállítom, nem oszt, nem szoroz. És láss csodát, elkezd működni, ami másfél órán keresztül hibát generált. Ezzel csak az a baj, hogy az a konkrét beállítás az adott helyen a haladó beállítások közé volt sorolva, amik nem látszanak, neked kell megnyitni a panelt, hogy lásd az itt elhelyezett lehetőségeket. Ha tehát nincsen az ember szeme előtt, nem egy mindenképpen szükséges alap paraméter, nem kellene befolyásolja a működőképességet. A valóság viszont az, hogy igen, nagyon is befolyásolja.

Ezek azok a finom nüanszok, amiktől agybajt lehet kapni, nemcsak a szakemberi területeken, hanem úgy egyébként az átlagos felhasználók számára elérhető, teljesen hétköznapi megoldások esetében is. Sajnos tényleg hiába az évtizedes rutin, hiába a logikázás, hiába az előrelátás, a legtöbb informatikai rendszer tele van ilyen anomáliákkal.

Nem tudom, hogy ezt miért csinálják az egyes iparági szereplők, de rettentően megkeseríti az ember életét. Ez az egyik faktor, ami miatt úgy éreztem, hogy szakemberi minőségemben tényleg hátra kell hagynom ezt az iparágat, mert amikor a munkádnak egy jelentős része az ilyen váratlan hibakeresésekből áll, az kicsit sem vicces.

És innen nézve erősen megkérdőjelezhető, hogy adott-e annyit a digitális világ az emberiségnek, mint amennyit elvesz a szakember gárdától. Egy-egy óra is fájdalmas tud lenni, de amikor egy munkahét 20-50%-a ilyen szívásokból áll, és a helyzet évtizedeken átívelően nemhogy nem javul, hanem még rosszabb is lesz, hát, ott azért érdemes átgondolni ezt-azt, mind szakemberi, mind felhasználói oldalról.

Az én gondolataim fentebb, a te észrevételed pedig itt lentebb. Ha van ezzel a bejegyzéssel kapcsolatban mondandód, legyél te is előfizető, és beszélgessünk a kommentszekcióban! Van már előfizetésed? Akkor jelentkezz be, és kommentelésre fel!

Ez a weboldal sütiket használ a böngészési élmény javítása és a webhely megfelelő működésének biztosítása érdekében. A webhely használatának folytatásával elismeri és elfogadja a sütik használatát.

Összes elfogadása Csak a szükségesek elfogadása